Andit csak pár hete (vagy hónapja?) ismertem meg, de máris belekezdtünk egy közös projektbe. Hogy mit készítünk, az még egyelőre szupertitkos, és a részletek mibenléte előttünk is némileg homályos, de ha elkészül szuper lesz. Szerintem. De remélem szerintetek is. 😀
Az elindított projekt mellett pedig előfordul, hogy küld nekem egy-egy rajzot, azzal, hogy “ha van kedved, írj róla!” A képek mellé pedig mindig kapok egy-két gondolatot is. Egy történetet, egy érzést, röviden leírva.
Így született meg az Öreg fáról szóló mesém például.
Vagy most az Üvegcipő is, aminél az illusztráció mellé ezeket a sorokat kaptam gondolatébresztésül Anditól:
Ezt az első pszichológiai meditációm ihlette. A sztori (igaz rész): négy évesen elvesztettem egy számomra nagyon becses “üvegcipőt” a Duna iszapjában. Gumi kis cipő volt, beleragadt, sose lett meg. Anya nagyon mérges lett, mert pár nappal azelőtt nyaraláson vették nekem, sok pénzbe került. A meditáció: Anyukám helyébe képzelve magam, megvigasztaltam a kicsi ént, hogy nem érdekes az anyagi része. Fontosabb annál a drága kislányom.
Bevallom, imádom ezt! Imádom, amikor valaki egy képpel, vagy pár szóval elülteti a fejemben a kis ihlet-csírákat, hogy aztán azok napokig érlelődjenek bennem. És az igazság az, hogy sokszor én magam sem tudom, miről szól majd a történet, amikor leülök írni. Sokszor egészen másféle gondolat-fa terebélyesedik ki belőle, mint amit a kis magocska ígért.
Aztán izgulok, hogy mit szól az eredményhez a kertész, aki adta az alapanyagot.
Elküldöm neki a kérdéssel együtt, hogy “Így jó lesz? Mehet az oldalra?” és nincs annál nagyobb öröm, mint amikor jön a rövid válasz:
Itt bőgök a kertben…
Mehet.
Vidáman szaladt Andi végig a mezőn. Meztelen bokáját csiklandozta a huncut fű, a Nap sugarai pedig finoman simogatták arcát. Jóideje táncolt a virágok között, pörgetve fodros aljú szoknyáját. Kicsit ki is melegedett már ezért a fák közé indult, az árnyékba, hogy megpihenjen. Leheveredett a hűvösben és nézte az ágak között bekukucskáló kék eget.
Ám egyszer csak maga felett, az egyik fán a levelek között meglátott egy vadkörtét.
-Pont jó lenne uzsonnára! – gondolta, és fel is mászott érte. Ügyes kislány volt, hamar elérte a gyümölcsöt, de abban a pillanatban, hogy leszakította, ott termett egy mérges vénasszony, és rákiabált:
-Hogy merted letépni az utolsó varázskörtémet!?
Olyan hangosan ordított, és olyan váratlanul jelent meg a semmiből, hogy Andi ijedtében lepottyant az ágról, a gyümölcs pedig messzire gurult a fűben.
Jujj, na erre lett ám igazán dühös a vénasszony! A feje szinte lila lett mérgében!
A kislány borzasztóan félt tőle, és félénken próbálta elmagyarázni, hogy ő csak megéhezett, és igazán nem tudta, hogy rosszat tesz, ha leszedi a körtét.
-Ne tessék haragudni! – kérlelte az idegent.
Az asszony végül nagy nehezen elcsendesedett.
-Látod azt a kis hernyót a levelek között? Olyan ronda jószággá kellene, hogy változtassalak! De ha megkeresed az erdőben a legöregebb fát, és a legöregebb fa megbocsát neked, akkor én is megbocsátok. Naplementéig adok időt! – mondta fenyegetően Andinak, aki majdnem sírva fakadt a gondolattól, hogy esetleg ilyen csúnya kukaccá változtatja a vénasszony.
Nem is akarta vesztegetni az időt, hanem felpattant és szalad, ahogy a lába bírta, be az erdőbe. Addig szaladt, amíg egy hatalmas nagy fa nem termett előtte. Széles, nagyon széles dereka volt, lombjával pedig több kicsi fának is árnyékot tartott.
-Biztosan ez a legöregebb fa az erdőben – gondolta a kislány.
-Bocsánat, kedves Legöregebb Fa! Azért jöttem, hogy elnézést kérjek, amiért letéptem az utolsó körtét arról a másik fáról. Mit tehetnék, hogy ne haragudj rám? – kérdezte, de a nagy fa nem válaszolt.
Andi töprengeni kezdett. Mégis mitévő legyen, ha ez a fa nem áll vele szóba?
Eszébe jutott, hogy a kisöccse sem beszél, de ha összevesznek, egy öleléssel mindig meg tudja békíteni. Hátha az öreg fa is megbocsát neki, ha megöleli?
Megpróbálta átérni a karjaival, de olyan széles volt a törzse, hogy sehogy sem sikerült.
Nagyon elkeseredett, de úgy maradt sokáig, arcát a durva kérgéhez szorítva, ölelve, könnyeivel öntözve. Közben a Nap lement a dombok mögött, és kisvártatva a vénasszony is megjelent.
Andi megrémült. Hiszen nem sikerült a bocsánatkérés, és nem akart hernyóvá változni.
Gyorsan elbújt a fa girbegurba vastag gyökerei közé, a puha avarba és mohára.
Kikukucskálva pont a vénasszony lyukas cipőjét látta, ahogy ott toporog előtte, de hiába kereste. Aztán hallotta, hogy halkan sutyorogni kezd a fának. Nem értette, mit, de sejtette, hogy róla és a bűntettéről beszél neki.
A fa gyökerei közben pedig finoman, lassan egyre jobban köré fonódtak, simogatva, ölelve.
Biztonságban érezte magát. Elálmosodott és el is aludt.
Reggel volt, mire felébredt. Vidáman bújt ki a gyökerek közül, amik menedéket adtak neki.
Boldogan látta, hogy nem változott hernyóvá az éjszaka alatt. Megpördül fodros szoknyájában, és mégegyszer megölelte a fát, ezúttal azonban nem könnyezve, hanem mosolyogva.
-Köszönöm, Legöregebb Fa! – mondta, simogatva a durva kérgét, majd nevetve szaladt haza.
Illusztráció: Láng Andrea
Akik egy picit jobban ismernek, már valószínűleg borzasztóan unják, hogy újra, meg újra szóba hozom MotoZsirit.
De ha egyszer mindenről ő tehet! Igen, ő, a kis motoros zsiráf, meg a verses mese gyűjtemény, amit róla és a barátairól írtam, és amit annyira, de annyira szeretnék már egyszer nyomtatásban látni, hogy szinte érzem a zsigereimben, hogy soha nem lesz kiadva.
Olyan régóta ülök rajta, és annyiszor jártam körbe miatta a lehetőségeket, hogy lassan már nem is emlékszem, hogy miért ragaszkodom hozzá annyira.
Talán, mert szerintem fontos témát jár körül.
Vagy mert az első verset, ami szerepel benne a saját kisfiamnak írtam.
Esetleg, mert a Magyar Mentőmotor Alapítványt szeretném támogatni vele.
Tényleg nem tudom., de ha egyszer mégis megvásárolható lesz, akkor ígérem, körbejárom ezt a témát még.
Mindenesetre emiatt a kötet miatt bújtam egy időben a pályázatokat, és akkor láttam meg a lehetőséget az Aranymosás oldalán, hogy a készülő olvasókönyvbe keresnek rövid meséket, verseket, és hogy bárki küldhet be a feltételeknek megfelelő műveket.
Ez idáig annyira nem is volt érdekes számomra. Valahogy engem sohasem izgatott egyébként az ilyen jellegű publikálási lehetőség, mert az önmagában, hogy az emberek elolvassák, amit írtam, és látják a nevemet mellette, nem hoz lázba, mint ahogyan a gondolat sem, hogy egyszer híres író legyek, sőt még az sem, hogy egyáltalán író legyek.
Később persze, mikor már kezemben volt a könyv, és láttam a mesém címét a tartalomjegyzékben, azért már bujkált bennem valamiféle csiklandozós jó érzés, amit büszkeségnek is lehet nevezni, de még akkor is nagyobb volt bennem a csodálkozás és a hitetlenkedés.
De kicsit előre szaladtam.
A lényeg, hogy a pályázatra végül csak és kizárólag azért jelentkeztem, mert láttam a kiírásban, hogy a kötetbe bekerülő írók a könyv megjelenése után beküldhetik kézirataikat elbírálásra.
Nekem pedig ott volt ez a kis zsiráfos kézirat ugyebár.
Úgyhogy leültem, két délután alatt írtam 5 rövid mesét, és elküldtem. Aztán az esélytelenek nyugalmával vártam.
Mikor kiderült, hogy a beérkezett 692 műből kiválasztották az egyik írásomat, akkor meglepődtem. És hitetlenkedtem.
Nem tartom magam írónak, bár a egyedi igények alapján készült verseimet sokan szeretik, tisztában vagyok vele, hogy a személyre szabott hangvétel és téma nem helyettesíti a profizmust.
Szóval tényleg egy csoda volt számomra, hogy mégis bekerültem a gyűjteménybe, és persze örültem is neki. Alig vártam, hogy megjelenjen a könyv, és beküldhessem végre a kéziratomat.
Az Olvasó Szuperhős 1. – Kalandra fel! kötet egyébként szerintem fantasztikus lett. Csupa friss mese, olyanok, amikkel azelőtt sehol sem találkozhatott az ember. Ha most lennék elsős, másodikos, biztosan imádnám. Sőt, így felnőtt fejjel is jól szórakoztam a mókás történeteken és verseken, igaz, én anno a Gőgös Gúnár Gedeont is szerettem és élvezettel olvastam.
Ami pedig az általam írt Bögremesét illeti..
Persze, hogy van benne motoros vonal. 😀 Ez tőlem gondolom már nem annyira meglepő.
De azt nem mindenki tudja, hogy a történet alapját egy konkrét videó adta, amit itt meg is nézhetsz rögtön. 😉
Pici Pötyi vidáman sétált az erdőben, és bár túlságosan nem ért rá, időnként mégis megállt, hogy megnézze magát a harmatcseppek tükrében. Mosolyogva pördült meg ilyenkor, aztán tovább szaladt nevetve.
Egyszer csak egy óriási gomba állta útját. Igazából lehet, hogy nem a gomba volt nagy, hanem Pötyi volt pici, de mivel közel s távol nem járt arra egy darab normál méretű kislány sem, sőt még egy átlagos termetű gombát sem lehetett látni, ezért ezt nehéz lenne teljes bizonyossággal megállapítani.
Maradjunk annyiban, hogy Pötyi fölé magasodott a gomba, tehát nála mindenképpen magasabb volt, és ez nem igazán lepte meg az apró lánykát, az viszont már annál inkább, hogy hirtelen ott találta maga előtt. Pont azon az úton, amerre ment.
Egy darabig farkasszemet néztek egymással, végül Pötyinek jutott eszébe, hogy talán illene köszönni, hiszen egy illedelmes üdvözléssel nagy hibát nem követhet el, sőt, egy kellemes beszélgetést is könnyen elindíthat vele.
– Szép Napot, Gomba úr! – mondta, és elővette mellé a legszebb mosolyát is.
– Szemtelen fruska! Nem látod, hogy NŐ vagyok? -hangzott a dühös válasz.
– Bakker! – gondolta Pötyi. -Ezt jól benéztem! -Elnézést. Nem tudtam. Nem vagyok nagy gombaszakértő.. – válaszolta bocsánatkérő hangon, szemét lesütve.
Cipője orrával belekotort a kavicsok közé, ujjaival pedig az egyik hajtincsét kezdte csavargatni, mert tudta, hogy ez a mozdulat ellenállhatatlanul cukivá varázsolja. A gombát viszont teljesen hidegen hagyták az ilyen praktikák, felőle aztán egy bolyhos kiskutya is ugrálhatott volna körülötte, az sem hatotta volna meg. Ellenben Pötyi kalapja! Na, az már felkeltette az érdeklődését.
– Jó, jó, fátylat rá, bárki tévedhet. Bár úgy látom, hogy ez veled gyakran megesik – fintorgott.
– Hogy én gyakran tévedek..? Ezt meg miből látja? – csodálkozott a kislány, kissé sértődötten.
– Hát hogy nézel ki, hallod? A kalapod mondjuk szép. De ez a tunika?!? És a lila harisnya a lábadon! Botrányos!
Pötyinek remegni kezdett a szája széle, de még maga sem tudta, hogy a sírás fog kitörni belőle, vagy egy cifra káromkodás. Olyan jól indult a napja! Tegnap kapta ezt a csini fejfedőt, és úgy örült, hogy passzolni fog hozzá a pöttyös ruhája majd. Hogy jön ez a gomba ahhoz, hogy így ismeretlenül beszóljon neki és elrontsa a kedvét?
– Nekem tetszik. Így. – Mondta ki végül, miután elszámolt magában tízig. Megpróbált nyugodt maradni, mert eldöntötte, hogy nem engedi, hogy bárki elrontsa ezt a szép napot.
-Sajnálom, ha ebben nem értünk egyet -tette még hozzá. – Tudja nem baj, ha nem tud az ember lánya mindig mindenkinek megfelelni. Ráadásul ez igazán egyéni ízlés kérdése. Kár lenne vitatkozni miatta.
A gombát meglepte a határozott válasz. Közben az is eszébe jutott, hogy neki még ilyen ruhája sincs, csak a kalapja van, ami mondjuk gyönyörű, de akkor sem helyettesít egy egész öltözéket.
– Végül is igazad van – válaszolta a kislánynak és megeresztett valami mosolyfélét is végre. Nekem fura ez a színválasztás a lábaidhoz, de azt meg kell hagyni, hogy egészen egyedi.
– Köszönöm. Tudja ezt a harisnyát még az anyukám kötötte nekem. Jól érzem magam benne. Kényelmes és meleg, puha. A kalapot pedig tegnap kaptam egy kedves barátnőmtől. Lepke futár hozta. Most éppen hozzá megyek, hogy megköszönjem, és megigyunk együtt egy finom teát.
A gomba kicsit elszomorodott. Arra gondolt, hogy ő nem tud elmozdulni innen, hiszen ide nőtt, itt kell ácsorognia már örökké. Nem tud elmenni teázni a barátaival, sőt még barátai sincsenek.
Pötyi érezte, hogy szavai milyen hatást okoztak, és szerette volna jobb kedvre deríteni új ismerősét.
– Tudja mit? Visszafelé is erre jövök és hozok süteményt. A barátnőm isteni almás pitét tud készíteni! És biztosan nem bánja, ha kérek belőle kóstolót.
– Igazán? – csillant fel a gomba szeme. – Nagyon örülnék neki! Itt foglak várni. Nem mintha bárhová el tudnék csavarogni.. – nevetett fel kicsit keserű hangon.
– Akkor nemsokára jövök! – integetett Pötyi és szökdécselve tovább indult.
Lassan elnyelte lépteinek zaját a magas fű, de a gomba még sokáig nézett utána.
– Bolond egy kislány – morogta, fejét csóválva, és arra gondolt, hogy talán neki is jól állna egy lila harisnya.
Az utóbbi időben igyekeztem minél több felajánlást tenni a Csoda Csoportban. Versírást, rajzokat ajánlottam fel főleg licitre, hogy az értük kifizetett összeg a csoport által éppen támogatott alapítványok számláján landoljon.
Egy nap a kezembe került egy kis kulcstartó is, amit pár évvel ezelőtt varrtam, abban az időben, mikor még azt hittem, hogy a varrásban, az ékszerek alkotásában, egyszóval a bizbasz készítésben találom meg magamat. Ez a szenvedély nem tartott nálam sokáig, mert bár szeretek szöszmötölni, de a lassan fejemre növő és szekrényből kiboruló apró alkatrészeket és maradék anyagokat nehezen viseltem el.
Szóval előkerült a kulcstartó, és gondoltam, hogy hátha majd valaki beleszeret és elviszi.
Bemutattam és felajánlottam hát Zeuszt, a piros-pöttyös amőbeuszt, ki belül puha, kívül kancsal, munkanélküli pályakezdő és pályaelhagyó egyszerre, és új életcélul tűzte ki magának a beteg gyermekek megsegítését.
Tökéletlensége és értékelhetetlen mérete ellenére nagy sikert aratott, szép összegeket hozott jótékony célokra, de végül mindig nálam marad, én pedig a csoport tagjaival együtt kezdtem megszeretni.
Mivel úgy döntöttem, hogy nem ajánlom fel újra, viszont visszazárni sem akartam dobozába, így kapott egy saját Facebook oldalt, és időnként bejelentkezünk.
Közben elkezdtünk írni róla egy rövid könyvecskét is, amiből kiderül majd az is, hogy sikerül-e neki párt találni, esetleg szaporítani.
Izgalmas élete lett hirtelen, a sok évnyi mellőzöttség után, de majd az idő megmondja, hogy jól tudja-e kezelni a hirtelen jött népszerűséget.
A korababás mintákat nővérem kérésére készítettem.
Mivel Anyaként ő is érintett, sokat segített a szövegek kitalálásában, és amikor egy-egy újabb ötlete van, azt is igyekszem mielőbb megvalósítani.
November 17-e a Koraszülöttek Világnapja, de tudom, hogy máskor is sok szülő keresi a lila pólókat.
Az én mintáimat nem a motoros-pólós boltban, hanem a Pólómánia oldalán találjátok meg, de ha van egyedi kérés, azzal is lehet hozzám fordulni.
Egy kis segítség:
A linkre kattintva válaszd ki a neked tetsző mintát, és az oldal alján tudsz keresni további termékeket.
A gyermek- és babaruhák általában a legvégén vannak, görgess el odáig. Utána tudsz színt és méretet választani.
