fbpx

ThemiszAnyu

Avagy hogyan készült Zeusz könyve

Amikor a kézzel varrt kulcstartómat először feltettem jótékonysági licitre a CsodaCsoportban, nem gondoltam,  hogy bárkinek is megtetszik a kis piros pöttyös amőbeusz. Hiszen olyan kancsal volt, olyan ügyetlenül elkészített. Maga a megtestesült tökéletlenség.

Mégis megszerettétek, kértétek, hogy maradjon nálam, és végül egyre több jelzést is kaptam, hogy jó lenne róla történeteket olvasni.

Neki is ültem az írásnak, de csak körülbelül az első oldalig jutottam, amikor befutott egy üzenet. Egy levélke Themisztől.  (Akik régebben követnek, biztosan emlékeznek rá, hogy meg is osztottam Facebook-on.)

Nagyon megmosolyogtatott az a pár sor, hamarosan válaszoltam is, és kiderült, hogy ThemiszAnyu, vagyis Janó Viktória írtó jó fej! Valahogy éreztem, hogy a lányoknak helyet kell kapniuk Zeusz életében, és a könyvben is.

Nem gondolkoztam sokat a dolgon, hanem egyből meg is kérdeztem Vikit, hogy mit szólna hozzá, ha közösen írnánk meg a történetet, ő pedig nem nagyon ellenkezett. 😀

Így utólag belegondolva, merész ötlet volt, hiszen alig ismertük egymást, ráadásul akkor még fogalmam sem volt, hogy pontosan miről is szóljon a könyv.

Sok kérdés merült fel az elején, próbáltuk meghatározni, hogy hogyan osszuk fel a feladatokat, de menet közben kiderült, hogy erre nem volt szükség. Volt, hogy neki jött egy ötlete egy jelenethez, volt, hogy nekem, össze-vissza ugráltunk időben és térben, keresztül-kasul cikázva a történetben, mégis a végére valami csoda folytán kikerekedett az egész.

Be kell vallanom, hogy borzasztóan élveztem a közös munkát! 

Kis titkos infó csak nektek: 

Themisz és Zeusz párbeszédei úgy készültek, hogy Themisz szavait Viki írta, Zeuszét én, és közben nem tudtuk, hogy mit fog válaszolni a másik, vagy hogy egyáltalán hova lyukad ki majd a beszélgetés. 

Így egyrészt mindig bennem volt az izgalom, amikor vártam a reakciókat, másrészt nagyon jókat nevettem, mikor végre csippant a telefonom és megnézhettem az amőbeusz lány üzenetét.

Ha csak fele annyira fogjátok élvezni a könyv olvasását, mint amennyire mi élveztük a megírását, akkor én már elégedett leszek. 🙂

Zeusz természeten a romantikázás közben sem feledkezett meg elsődleges céljairól, így a CsodaCsoportról is szó lesz a történetben, és a bevételből a támogatott alapítványokat is szeretnénk segíteni. 

Külön öröm volt nekem, hogy sikerült a tündérek között találni korrektort, (Radakovics Viki vállalta az ellenőrzést) szerkesztőt (Tóthné Török Tímea személyében), a borító tervezését pedig az egyik admin (Kovács-Kalivoda Tímea) vállalta, akinek a csodaszép grafikáit már jól ismeritek.

Hamarosan kiadóhoz kerül a történet, amiből kiderül, hogy Zeusz megtalálja-e a boldogságot.

Kövessétek be Themiszt is, hiszen fontos főszereplője a könyvnek, és a kis piros pöttyös kulcstartó életének is. 😉

Kalap

Pici Pötyi vidáman sétált az erdőben, és bár túlságosan nem ért rá, időnként mégis megállt, hogy megnézze magát a harmatcseppek tükrében. Mosolyogva pördült meg ilyenkor, aztán tovább szaladt nevetve.

Egyszer csak egy óriási gomba állta útját. Igazából lehet, hogy nem a gomba volt nagy, hanem Pötyi volt pici, de mivel közel s távol nem járt arra egy darab normál méretű kislány sem, sőt még egy átlagos termetű gombát sem lehetett látni, ezért ezt nehéz lenne teljes bizonyossággal megállapítani.

Maradjunk annyiban, hogy Pötyi fölé magasodott a gomba, tehát nála mindenképpen magasabb volt, és ez nem igazán lepte meg az apró lánykát, az viszont már annál inkább, hogy hirtelen ott találta maga előtt. Pont azon az úton, amerre ment.

Egy darabig farkasszemet néztek egymással, végül Pötyinek jutott eszébe, hogy talán illene köszönni, hiszen egy illedelmes üdvözléssel nagy hibát nem követhet el, sőt, egy kellemes beszélgetést is könnyen elindíthat vele.

– Szép Napot, Gomba úr! – mondta, és elővette mellé a legszebb mosolyát is.

– Szemtelen fruska! Nem látod, hogy NŐ vagyok? -hangzott a dühös válasz.

– Bakker! – gondolta Pötyi. -Ezt jól benéztem! -Elnézést. Nem tudtam. Nem vagyok nagy gombaszakértő.. – válaszolta bocsánatkérő hangon, szemét lesütve.

Cipője orrával belekotort a kavicsok közé, ujjaival pedig az egyik hajtincsét kezdte csavargatni, mert tudta, hogy ez a mozdulat ellenállhatatlanul cukivá varázsolja. A gombát viszont teljesen hidegen hagyták az ilyen praktikák, felőle aztán egy bolyhos kiskutya is ugrálhatott volna körülötte, az sem hatotta volna meg. Ellenben Pötyi kalapja! Na, az már felkeltette az érdeklődését.

– Jó, jó, fátylat rá, bárki tévedhet. Bár úgy látom, hogy ez veled gyakran megesik – fintorgott.

– Hogy én gyakran tévedek..? Ezt meg miből látja? – csodálkozott a kislány, kissé sértődötten.

– Hát hogy nézel ki, hallod? A kalapod mondjuk szép. De ez a tunika?!? És a lila harisnya a lábadon! Botrányos!

Pötyinek remegni kezdett a szája széle, de még maga sem tudta, hogy a sírás fog kitörni belőle, vagy egy cifra káromkodás. Olyan jól indult a napja! Tegnap kapta ezt a csini fejfedőt, és úgy örült, hogy passzolni fog hozzá a pöttyös ruhája majd. Hogy jön ez a gomba ahhoz, hogy így ismeretlenül beszóljon neki és elrontsa a kedvét?

– Nekem tetszik. Így. – Mondta ki végül, miután elszámolt magában tízig. Megpróbált nyugodt maradni, mert eldöntötte, hogy nem engedi, hogy bárki elrontsa ezt a szép napot.

-Sajnálom, ha ebben nem értünk egyet -tette még hozzá. – Tudja nem baj, ha nem tud az ember lánya mindig mindenkinek megfelelni. Ráadásul ez igazán egyéni ízlés kérdése. Kár lenne vitatkozni miatta.

A gombát meglepte a határozott válasz. Közben az is eszébe jutott, hogy neki még ilyen ruhája sincs, csak a kalapja van, ami mondjuk gyönyörű, de akkor sem helyettesít egy egész öltözéket.

– Végül is igazad van – válaszolta a kislánynak és megeresztett valami mosolyfélét is végre. Nekem fura ez a színválasztás a lábaidhoz, de azt meg kell hagyni, hogy egészen egyedi.

– Köszönöm. Tudja ezt a harisnyát még az anyukám kötötte nekem. Jól érzem magam benne. Kényelmes és meleg, puha. A kalapot pedig tegnap kaptam egy kedves barátnőmtől. Lepke futár hozta. Most éppen hozzá megyek, hogy megköszönjem, és megigyunk együtt egy finom teát.

A gomba kicsit elszomorodott. Arra gondolt, hogy ő nem tud elmozdulni innen, hiszen ide nőtt, itt kell ácsorognia már örökké. Nem tud elmenni teázni a barátaival, sőt még barátai sincsenek.

Pötyi érezte, hogy szavai milyen hatást okoztak, és szerette volna jobb kedvre deríteni új ismerősét.

– Tudja mit? Visszafelé is erre jövök és hozok süteményt. A barátnőm isteni almás pitét tud készíteni! És biztosan nem bánja, ha kérek belőle kóstolót.

– Igazán? – csillant fel a gomba szeme. – Nagyon örülnék neki! Itt foglak várni. Nem mintha bárhová el tudnék csavarogni.. – nevetett fel kicsit keserű hangon.

– Akkor nemsokára jövök! – integetett Pötyi és szökdécselve tovább indult.

Lassan elnyelte lépteinek zaját a magas fű, de a gomba még sokáig nézett utána.

– Bolond egy kislány – morogta, fejét csóválva, és arra gondolt, hogy talán neki is jól állna egy lila harisnya.

Zeusz

Az utóbbi időben igyekeztem minél több felajánlást tenni a Csoda Csoportban.  Versírást, rajzokat ajánlottam fel főleg licitre, hogy az értük kifizetett összeg a csoport által éppen támogatott alapítványok számláján landoljon.

Egy nap a kezembe került egy kis kulcstartó is, amit pár évvel ezelőtt varrtam, abban az időben, mikor még azt hittem, hogy a varrásban, az ékszerek alkotásában, egyszóval a bizbasz készítésben találom meg magamat. Ez a szenvedély nem tartott nálam sokáig, mert bár szeretek szöszmötölni, de a lassan fejemre növő és szekrényből kiboruló apró alkatrészeket és maradék anyagokat nehezen viseltem el.

Szóval előkerült a kulcstartó, és gondoltam, hogy hátha majd valaki  beleszeret és elviszi.

Bemutattam és felajánlottam hát Zeuszt, a piros-pöttyös amőbeuszt, ki belül puha, kívül kancsal,  munkanélküli pályakezdő és pályaelhagyó egyszerre, és új életcélul tűzte ki magának a beteg gyermekek megsegítését.

Tökéletlensége és értékelhetetlen mérete ellenére nagy sikert aratott, szép összegeket hozott jótékony célokra, de végül mindig nálam marad, én pedig a csoport tagjaival együtt kezdtem megszeretni.

Mivel úgy döntöttem, hogy nem ajánlom fel újra, viszont visszazárni sem akartam dobozába, így kapott egy saját Facebook oldalt, és időnként bejelentkezünk.

Közben elkezdtünk írni róla egy rövid könyvecskét is, amiből kiderül majd az is, hogy sikerül-e neki párt találni, esetleg szaporítani.

Izgalmas élete lett hirtelen, a sok évnyi mellőzöttség után, de majd az idő megmondja, hogy jól tudja-e kezelni a hirtelen jött népszerűséget.