fbpx

A kis hercegnő és a tündérek

A kis hercegnő és a tündérek

 

  Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis hercegnő. Igen okos, bájos és bátor, cserfes kislány volt. Szeretett a palota napsütéses kertjében szaladgálni, csúszdázni és hintázni a saját kis királyi játszóterén. Élvezte ilyenkor, ahogy a puha zöld fű cirógatta meztelen talpát, a kedves napsugarak pedig pirosra simogatták mosolygós arcát.

  Történt aztán egy nap, hogy mikor a kertbe futott, csodás, soha nem hallott hangok csiklandozták meg fülét.

 – Vajon mi lehet ez? – gondolkozott, majd néma csendben, settenkedve, lopakodva a dallam irányába indult. Nem kellett ugyan messzire mennie, csak a rózsabokrokig, ahol a virágok körül vidám tündérek jártak táncot. 

Lenge, könnyű szárnyaik tündököltek a fényben, áttetsző, kékes lilás ruhájukból eper és rózsaillat áradt. Apró szájuk és csilingelő torkuk el nem fáradt az éneklésben.

A kis hercegnő lehasalt a fűbe, fejét kezére támasztotta és úgy hallgatta őket. Annyira megbabonázta a látvány, annyira elmerült benne, hogy észre sem vette amikor a Királynő szólongatni kezdte.

 – Kislányom, kislányom, jer haza! Vár rád a családi vacsora! – szállt a hangja. De a kis hercegnő nem figyelt. Nem hallotta az édesanyját, így nem is mozdult.

   Nem úgy a tündérek! Azonnal abbahagyták a táncot, először összesúgtak, majd a Királynőhöz repültek. Elébe álltak egyesével.

 – Itt vagyok, Királynő, énekem öleljen téged!
    Hangom oly hízelgő, én kislányod leszek, ha kéred! – dalolta neki kedveskedve az első, de már jött is a második.

 – Táncom varázsa bódítsa fejed, lányodként hadd jöjjek veled! – súgta neki és igéző táncra perdült.

Persze addigra már a kis hercegnő is látta, hogy a tündérek mind elröppentek a rózsabokrok alól és hallotta, hogyan kedveskednek az édesanyjának. Nem csak tánccal, énekkel, hanem mindenféle ajándékkal is. Virágot vittek lábához, meg tarka tollakból font koszorút, gyümölcsöt és csillogó köveket.

Megijedt ám a kis hercegnő! Próbált átfurakodni a tündérek gyűrűjén, de a lenge szárnyak erős és áttörhetetlen falként álltak elé. 

 – Bárcsak figyeltem volna édesanyám hangjára, amikor hívott! Bárcsak szaladtam volna hozzá! Most majd talál magának  a tündérek között szebb és kedvesebb kislányt helyettem! – sírta bánatosan, ám akkor megint hallotta a Királynő hangját.

 – Szépek vagytok tündérek,

    de belőletek nem kérek!

    Kedveskedni felesleges,

    az én lányom különleges! 

  Erre aztán szétszéledtek a tündérek, utat nyitva a megszeppent hercegkisasszonynak, aki végre boldogan szaladt az édesanyjához. Megölelte, megpuszilta, ölébe bújt.

Sajnálom, hogy nem figyeltem! Bizony nagyon megijedtem! Minden tündér jobb, szebb nálam, nem repülök, nincsen szárnyam. Mégis engem öleltél meg,mondd csak Anyám, miért tetted?

 – Te vagy az én lányom, senkiért nem adlak,

    ezer közül mindig  téged választalak.

    Sok tündér nem ér fel szemed mosolyával,

    mert téged szeret szívem, minden dobbanással! – választolta a Királynő és megsimogatta a kislány haját, majd megfogta a kezét és besétáltak a palotába, ahol már várta őket a vacsora, ami éppen a hercegkisasszony kedvence volt.

    Tudod mi? Én meg nem mondom, találd ki! 



Írta: Csáktornyai Katalin 

Ezt a mesét megrendelheted keménytáblás könyvecskébe kötve, névre szólóan, személyre igazított illusztációval. 

 

Személyre szóló versek és mesék

Kedveskedő Költemények

Biztosan számodra is fontos, hogy egy ajándék ne csak egy tárgy legyen. Nem éred be egy udvarias mosollyal, mert igazi örömet akarsz okozni. Hiszen különleges személynek szánod!
Kinek szeretnél mosolyt csalni az arcára? Miért kedves neked az illető?
Hosszú évek óta társad?
Gyermekedet nevelő tanárnő?
Tán egy orvos, aki lekötelezett szakértelmével?
Búcsúzó kollégád?
Kedvesed, akinek fogadalmat készülsz tenni?
Segítek összeszedni és rímekbe foglalni a gondolataidat. Te adod hozzá az értéket, én a formát.
Jól hangzik? Akkor még vegyünk hozzá egy gyönyörű kézműves terméket, és rakjuk össze a tökéletes ajándékot!

Mese Műhely

Gyermekeink első alkotásai, rajzai kincset érnek. Végigkísérhetjük rajtuk keresztül azt a varázslatot, ahogy a mozdulatokból alkotások születnek.
A legszebb műveket kitesszük a hűtőre, vagy bekeretezve a falra.
Olyan büszkék vagyunk, amikor rájuk nézünk!
Minden rajzban rejtőzik egy történet, én pedig imádom ezeket előcsalogatni.
Mutasd meg a képet, mondd el, milyen címet adott neki a művész, én pedig kerekítek hozzá egy mesét.

Ha van olyan téma, ami éppen foglalkoztatja, akkor kérésedre azt is szívesen belefűzöm. Az elkészült történetet a rajzzal együtt egy szép kézműves borítóban küldöm el neked.

Közvetítőd: Katica

Számomra fontos, hogy egy ajándék ne csak egy tárgy legyen, hanem az érzéseink közvetítője is. 

 

Olyan szívmelengető, amikor személyes emlékek köszönnek vissza olvasás közben! 

Amikor a szavak megtelnek szeretettel.

 

 

Éppen ezért, minden kérést, ami hozzám érkezik, saját ügyemnek tekintem, és minden versemet vagy mesémet úgy írom, mintha saját szeretteim kezébe kerülne.

 

Mégis, a boldog mosoly Téged illet, hiszen Tőled válik személyessé az ajándék. 

 

Te adod a tartalmat, az én szerepem a közvetítés.

 

Egyedi

Minden vershez hozzáteszünk valamit, amitől teljesen egyedi lesz. Így minden alkalommal különleges és megismételhetetlen ajándék születik.

Személyes

Személyessé tőled válik majd az ajándék. Azoktól a gondolatoktól és érzésektől, amiket beleteszel a segítségünkkel.

Kézműves

Termékeink egyesével készülnek, hozzáértő kezek által. Minden darabot szeretettel és odafigyeléssel állítunk össze. A te örömöd a mi szenvedélyünk.

Kérdésed, kérésed van? 

Vagy keress, Kövess Facebookon:

Andi és az öreg fa

Vidáman szaladt Andi végig a mezőn. Meztelen bokáját csiklandozta a huncut fű, a Nap sugarai pedig finoman simogatták arcát. Jóideje táncolt a virágok között, pörgetve fodros aljú szoknyáját. Kicsit ki is melegedett már ezért a fák közé indult, az árnyékba, hogy megpihenjen. Leheveredett a hűvösben és nézte az ágak között bekukucskáló kék eget.

Ám egyszer csak maga felett, az egyik fán a levelek között meglátott egy vadkörtét.

-Pont jó lenne uzsonnára! – gondolta, és fel is mászott érte. Ügyes kislány volt, hamar elérte a gyümölcsöt, de abban a pillanatban, hogy leszakította, ott termett egy mérges vénasszony, és rákiabált:

-Hogy merted letépni az utolsó varázskörtémet!?

Olyan hangosan ordított, és olyan váratlanul jelent meg a semmiből, hogy Andi ijedtében lepottyant az ágról, a gyümölcs pedig messzire gurult a fűben.

Jujj, na erre lett ám igazán dühös a vénasszony! A feje szinte lila lett mérgében!

A kislány borzasztóan félt tőle, és félénken próbálta elmagyarázni, hogy ő csak megéhezett, és igazán nem tudta, hogy rosszat tesz, ha leszedi a körtét.

-Ne tessék haragudni! – kérlelte az idegent.

Az asszony végül nagy nehezen elcsendesedett.

-Látod azt a kis hernyót a levelek között? Olyan ronda jószággá kellene, hogy változtassalak! De ha megkeresed az erdőben a legöregebb fát, és a legöregebb fa megbocsát neked, akkor én is megbocsátok. Naplementéig adok időt! – mondta fenyegetően Andinak, aki majdnem sírva fakadt a gondolattól, hogy esetleg ilyen csúnya kukaccá változtatja a vénasszony. 

Nem is akarta vesztegetni az időt, hanem felpattant és szalad, ahogy a lába bírta, be az erdőbe. Addig szaladt, amíg egy hatalmas nagy fa nem termett előtte. Széles, nagyon széles dereka volt, lombjával pedig több kicsi fának is árnyékot tartott.

-Biztosan ez a legöregebb fa az erdőben – gondolta a kislány.

-Bocsánat, kedves Legöregebb Fa! Azért jöttem, hogy elnézést kérjek, amiért letéptem az utolsó körtét arról a másik fáról. Mit tehetnék, hogy ne haragudj rám? – kérdezte, de a nagy fa nem válaszolt. 

Andi töprengeni kezdett. Mégis mitévő legyen, ha ez a fa nem áll vele szóba?

Eszébe jutott, hogy a kisöccse sem beszél, de ha összevesznek, egy öleléssel mindig meg tudja békíteni. Hátha az öreg fa is megbocsát neki, ha megöleli?

Megpróbálta átérni a karjaival, de olyan széles volt a törzse, hogy sehogy sem sikerült.

Nagyon elkeseredett, de úgy maradt sokáig, arcát a durva kérgéhez szorítva, ölelve, könnyeivel öntözve. Közben a Nap lement a dombok mögött, és kisvártatva a vénasszony is megjelent.

Andi megrémült. Hiszen nem sikerült a bocsánatkérés, és nem akart hernyóvá változni.

Gyorsan elbújt a fa girbegurba vastag gyökerei közé, a puha avarba és mohára.

Kikukucskálva pont a vénasszony lyukas cipőjét látta, ahogy ott toporog előtte, de hiába kereste. Aztán hallotta, hogy halkan sutyorogni kezd a fának. Nem értette, mit, de sejtette, hogy róla és a bűntettéről beszél neki.

A fa gyökerei közben pedig finoman, lassan egyre jobban köré fonódtak, simogatva, ölelve.

Biztonságban érezte magát. Elálmosodott és el is aludt.

Reggel volt, mire felébredt. Vidáman bújt ki a gyökerek közül, amik menedéket adtak neki.

Boldogan látta, hogy nem változott hernyóvá az éjszaka alatt. Megpördül fodros szoknyájában, és mégegyszer megölelte a fát, ezúttal azonban nem könnyezve, hanem mosolyogva. 

-Köszönöm, Legöregebb Fa! – mondta, simogatva a durva kérgét, majd nevetve szaladt haza.

Illusztráció: Láng Andrea