fbpx

Aki Neked Firkál:

Csáktornyai Katalin

Szenvedélyem a te örömöd,

avagy miért szeretnék írni neked?

Hiszem, hogy a kimondott szavaknak ereje, a leírt szavaknak pedig igazi értéke van.

Tudom, illene azzal kezdenem, hogy amióta az eszemet tudom, mindig író szerettem volna lenni, de nem szeretnék neked hazudni. Valójában sohasem vonzott, hogy egyszer kiadjak egy regényt vagy egy verseskötetet.

Az írás szeretete kétségkívül bennem volt már fiatalon is, de a viharos kamaszéveim múltával a naplóimba és a szenvedélyes költeményekbe fojtott érzéseim lecsillapodtak, tollam pedig hosszú pihenőre ment.

Aztán történt egy nap, hogy az egyik kolléganőmnek pár szót kellett volna megfogalmaznia egy csapattársa búcsúztatójához, de nem állt össze sehogy sem a dolog. Kérdeztem tőle pár dolgot, aztán összedobtam neki egy cuki versikét. Valahogy egyre több ilyen alkalom talált rám, én pedig rájöttem, hogy a költészetnek ez a formája az, amit igazán örömmel és szeretettel tudok művelni. 

Szeretek közvetítő lenni, kicsit részesévé válni minden érzésnek, gondolatnak, szeretetnek, ami rajtam keresztül új formát kap.  

Minden alkalommal ugyanúgy izgulok, hogy sikerült-e eltalálni a hangot, sikerült-e igazi örömet okozni. És a legjobb rész persze, amikor megérkezik a visszajelzés, hogy szuper lett a meglepetés!

A nagy szerelem: Meseírás

Ki ne szeretné a meséket? A mesékből sohasem elég! Még felnőttként is élvezettel tudjuk olvasni az érdekes vagy vidám történeteket.

És milyen jó látni a gyermekünk szemében az érdeklődést, amikor olvasunk neki, ugye?

Elárulok egy titkot: meséket írni talán még egy picit jobban is szeretek, mint verseket. 

Kedvencem, amikor rajz alapján tudom megformálni a szereplőket és az eseményeket.

Így a rajzolónak ismerős lesz a történet, és mégis teljesen új.

Szeretek gyermekrajzhoz mesét írni, vagy egy-egy illusztrátor képéhez, de persze sok történet pattant ki már ezek nélkül is a fejemből. 

Így írok:

Verseim és meséim:
-Olvass bele!

Amire büszke vagyok:

2019-ben a Könyvmolyképző Kiadó a Bögremese című mesémet beválogatta a Kalandra fel! (Olvasó szuperhős 1.) névvel megjelent olvasókönyvbe.

-A második kötetbe, ami még kiadás előtt áll, szintén bekerült az egyik mesém.

Mivel foglalkozom még?

Hobbi szinten rajzolok, illusztrálok és motoros grafikákat készítek. Előfordult már, hogy logót terveztem vállalkozóknak, vagy matricát terveztem gyerekszoba falra. Képeimhez digitális rajztáblát használok. Verseimhez is gyakran készítek grafikákat.

Kapcsolat