Akik egy picit jobban ismernek, már valószínűleg borzasztóan unják, hogy újra, meg újra szóba hozom MotoZsirit.

De ha egyszer mindenről ő tehet! Igen, ő, a kis motoros zsiráf, meg a verses mese gyűjtemény, amit róla és a barátairól írtam, és amit annyira, de annyira szeretnék már egyszer nyomtatásban látni, hogy  szinte érzem a zsigereimben, hogy soha nem lesz kiadva.

Olyan régóta ülök rajta, és annyiszor jártam körbe miatta a lehetőségeket, hogy lassan már nem is emlékszem, hogy miért ragaszkodom hozzá annyira.

Talán, mert szerintem fontos témát jár körül.

Vagy mert az első verset, ami szerepel benne a saját kisfiamnak írtam.

Esetleg, mert a Magyar Mentőmotor Alapítványt szeretném támogatni vele.

Tényleg nem tudom., de ha egyszer mégis megvásárolható lesz, akkor ígérem, körbejárom ezt a témát még.

Mindenesetre emiatt a kötet miatt bújtam egy időben a pályázatokat, és akkor láttam meg a lehetőséget az Aranymosás oldalán, hogy a készülő olvasókönyvbe keresnek rövid meséket, verseket, és hogy bárki küldhet be a feltételeknek megfelelő műveket.

Ez idáig annyira nem is volt érdekes számomra. Valahogy engem sohasem izgatott egyébként az ilyen jellegű publikálási lehetőség, mert az önmagában, hogy az emberek elolvassák, amit írtam, és látják a nevemet mellette, nem hoz lázba, mint ahogyan a gondolat sem, hogy egyszer híres író legyek, sőt még az sem, hogy egyáltalán író legyek.

Később persze, mikor már kezemben volt a könyv, és láttam a mesém címét a tartalomjegyzékben, azért már bujkált bennem valamiféle csiklandozós jó érzés, amit büszkeségnek is lehet nevezni, de még akkor is nagyobb volt bennem a csodálkozás és a hitetlenkedés.

De kicsit előre szaladtam.

A lényeg, hogy a pályázatra végül csak és kizárólag azért jelentkeztem, mert láttam a kiírásban, hogy a kötetbe bekerülő írók a könyv megjelenése után beküldhetik kézirataikat elbírálásra.

Nekem pedig ott volt ez a kis zsiráfos kézirat ugyebár.

Úgyhogy leültem, két délután alatt írtam 5 rövid mesét, és elküldtem. Aztán az esélytelenek nyugalmával vártam.

Mikor kiderült, hogy a beérkezett 692 műből kiválasztották az egyik írásomat, akkor meglepődtem. És hitetlenkedtem.

Nem tartom magam írónak, bár a egyedi igények alapján készült verseimet sokan szeretik, tisztában vagyok vele, hogy a személyre szabott hangvétel és téma nem helyettesíti a profizmust.

Szóval tényleg egy csoda volt számomra, hogy mégis bekerültem a gyűjteménybe, és persze örültem is neki.  Alig vártam, hogy megjelenjen a könyv, és beküldhessem végre a kéziratomat.

Az Olvasó Szuperhős 1. – Kalandra fel! kötet egyébként szerintem fantasztikus lett. Csupa friss mese, olyanok, amikkel azelőtt sehol sem találkozhatott az ember. Ha most lennék elsős, másodikos, biztosan imádnám. Sőt, így felnőtt fejjel is jól szórakoztam a mókás történeteken és verseken, igaz, én anno a Gőgös Gúnár Gedeont is szerettem és élvezettel olvastam.

Ami pedig az általam írt Bögremesét illeti..

Persze, hogy van benne motoros vonal. 😀 Ez tőlem gondolom már nem annyira meglepő.

De azt nem mindenki tudja, hogy a történet alapját egy konkrét videó adta, amit itt meg is nézhetsz rögtön. 😉