Korán jöttél
Sokat nyűgösködött aznap a kislány, nehezen aludt el, de most végre Diának is jutott pár nyugodt perc. Kis ideig még hallgatta, ahogy a csöppség békésen szuszog, aztán tétován nézett szét a szobában.
Három órára várta Anikót, a legjobb barátnőjét, de a lakás persze még úszott. Hajtogatni kezdte a tiszta ruhákat, de kisvártatva olyan erős fáradtság és gyengeség járta át, hogy kénytelen volt félbehagyni a rendrakást.
Leült a kanapé karfájára és üveges szemekkel bámult maga elé. Fázott is, de nem akart felállni, hogy a pulcsiját megkeresse. Jól esett lebegni kicsit a semmiben, nem törődve a múló idővel, ami az elmúlt hónapokban mostoha társa lett.
Liza több, mint két hónappal korábban jött a tervezettnél. Váratlanul, akkor, amikor már azt gondolta, hogy minden a lehető legjobb úton halad. Amikor boldogan és izgatottan számolta vissza a napokat.
Akkor pár óra leforgása alatt megtanulta a súlyát és jelentését a szónak: Idő előtt.
Félelemmel és aggodalommal terhes hetek és hónapok következtek, és ő csak tette a dolgát. Tudta, hogy erősnek kell maradnia, és ott kell lennie, amikor csak lehet a kislánya mellett. Megtanulta, hogy a szívében felmerülő kérdésekre nem mindig van válasz, így a legtöbbet elzárta, eltemette magában. Megtanulta, hogy a remény és a bizonytalanság egymás édestestvérei, egymást el nem hagyják, és miközben az egyiktől simogatást kap, addig a másik fájdalmas, szúró tüskéket szúr a lelkébe.
Sokszor fojtogatta a sírás, de nem merte útnak engedni könnyeit. Félt, hogy háborgó tengerré változnak, elsodorják és nem tud majd helyt állni.
Aztán mikor hazajöhettek végre, megpróbálta belerázni magát a kismamák boldog, rózsaszín ködben úszó életébe. Amikor csak lehetett, magához ölelte a pici lányt, ringatta, simogatta, becézgette és mélyen magába szívta puha illatát.
De ilyenkor, amikor pár percre magára maradt, a kimondatlan szavak újra, meg újra beszivárogtak a bőre alá, és lassú, alattomos méregként szétáradva testében legyengítették azt.
Halk kopogás ébresztette most ebből süllyedésből. Elsőre fel sem figyelt rá, de amikor a mobilja is rezegni kezdett, az ajtóhoz lépett és kinyitotta.
Anikó állt a küszöbön.
– Nem akartam csengetni, hátha alszik Lizus – magyarázta, majd meglepetten nézett barátnőjére, amiért elmaradt tőle az üdvözlő mosoly.
– Mi a baj? Megbeszéltük, hogy ma jövök.
– Korán jöttél… – válaszolta Dia zavartan. – Én.. Én még nem voltam készen! – tette hozzá, elcsukló hangon.
– Még nem álltam készen! – ismételte és ezzel a mondattal az elmúlt hónapokban torkára fonódott szorító indák egyszerre pattantak szét benne, felszakítva a zokogást.
Sokáig álltak az előszobában. Anikó szó nélkül ölelte Diát. Tudta, hogy ezeket a könnyeket most ki kell engednie, hogy helyt adjanak a gyógyulásnak.
Lassan visszatért arcukra a mosoly, és amikor beljebb mentek a lakásba, halk nyöszörgés ütötte meg fülüket. Liza ébredezett.
Ki kellett venni a kiságyból, megölelgetni, aztán megcsodálni, hogy milyen apró, ennivalóan finom kezecskéi és lábai vannak.
De amikor kibontották az ajándékot, amit a vendég hozott, kis híján megint pityeregni kezdtek.
– Istenem, ez mennyire cuki! – nézegette Dia a dobozkát.
Egy icipici baba volt benne, édes virágszirom ruhácskában. Olyan volt, mint egy kis tündér! Felette a név: Liza. Alatta érkezésének dátuma, mögötte pedig születési súlya és hossza.
– Tetszik?
– Mi az, hogy! Annyira aranyos! A legszebb babaköszöntő ajándék, amit valaha láttam! Köszönjük! – mosolygott Dia, de egy pillanatra átfutott a fején, hogy mennyire más lenne azt a dátumot látni rajta, amit hét hónapig dédelgetett a szívében. Anikó azonban elkapta a gondolat árnyát és gyorsan el is hessegette:
– Tudod, mi jut eszembe ezekről a számokról? Hogy ezek egy bajnok adatai. És büszke lehetsz rá!
– Egy bajnok számai.. – ismételte Dia elgondolkodva, és ahogy közben újra magához ölelte Lizát, érezte, hogy talán mégis vannak tündérek, és léteznek olyan források, amiből egy fáradt anya újra, meg újra erőt tud meríteni.
Babaköszöntő doboz: ZarinArt dobozvilág
